Környék

Az Equital a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védett területén található. Túráinkkal ennek a csodálatos tájnak az egyedülálló természeti értékeit tárjuk fel vendégeink előtt. Bármerre is induljuk Nemesvitáról minden irányban látnivalók, kirándulási célpontok, programok sokasága vár minket. Ha az Equital körül a térképen egy kb. 30 kilométeres kört rajzolunk, láthatjuk, hogy mennyi mindent kínál ez a táj: Tapolca, Keszthely, Hévíz, Sümeg, a Balaton, a Badacsony, a Szent-György hegy, Szigliget, a Keszthelyi hegység vadregényes erdejei és a Balaton-Felvidék méltán híres - vulkáni kúpokkal körülölelt - Tapolcai- és Káli-medencéje.  

„A legenda szerint a történelem előtti időkben valaha óriások lakták be a tájat, amit a Jóisten is örömében teremtett. A Badacsony tágas fennsíkján élte mindennapjait Balaton,az utolsó óriás lányával, Haláppal.
Jó viszonyban voltak a hegy lábán elő emberekkel, Halápnak játszótársa is akadt közöttük. A fiatal emberleány azonban gyorsan felcseperedett és végleg elhagyta óriás játszópajtását. Halápot hamar elemésztette a bánat, amit az egyedüllét miatt érzett.
Miközben Balaton leánya síremlékét építette egy nagy kőre lelt. Emlékezett rá, hogy valaha réges-régen ez a kő a sellők oltára volt. Amint megemelte, elveszítette egyensúlyát, és a súlyos teher maga alá temette. Az elmozdított kő alól víz tört föl és csak folyt megállíthatatlanul. Míg egy napon az emberek arra ébredtek, hogy a hegy lába előtt szelíden hullámzó tó ringatja lágyan a Nap sugarait. A nagy vizet azóta is Balatonnak hívják.” (
www.balatonfelvidek.hu)

Kevés olyan tája van Magyarországnak, ahol így együtt él a vidék romantikája a múlt emlékeivel. Kialudt vulkánok kúpjai, zamatos borokat termő domboldalak, titokzatos erdők, suhogó nádasok és a hullámzó Balaton jellemzi a térséget.
A vidék geológiai, természeti és történelmi értékek gazdag tárháza. A Tapolcai-medence vulkáni tanúhegyei, Szigliget bércei, a Szent György-hegyés a Badacsony bazaltorgonái, a Keszthelyi hegység barangolásra ösztönző erdejei, a Lesence-vidék érintetlen vadsága teszi e vidéket felejthetetlenné az idelátogató számára. A falvak határában középkori templomromok, a szőlőhegyeken kápolnák, az út mentén népi lakóházak, a dombtetőkön középkori várak omlatag falai idézik a régi korok hangulatát. A Balaton észak-nyugati csücskében a tiszta levegő, a csend, a nyugalom és a borok hazáját felejthetetlenné teszik a páratlan természeti értékek, tájak és az itt élők vendégszeretete. A Keszthelyi-hegység, a Tapolcai- és Káli-medence természeti, geológiai, történelmi értékeinek felfedezése mellett vendégeinket legalább ugyanennyi látnivalóval várják a környéken található városok is: Keszthely, Tapolca, Badacsony és Hévíz.
És akkor még a 3 kilométerre lévő Balatonban való nyári lubickolásról nem is ejtettünk szót...