Blog

Esküvő a Balaton-felvidéken

Esküvő a Balaton-felvidéken

Kedves Réka!

Szeretnénk megköszönni, hogy ilyen felejthetetlenné, és nagyszerűvé tettétek az esküvőnk napját, és az azt megelőző időszakot! Első közös nyaralásunkat töltöttük Nálatok 3 évvel ezelőtt, de már akkor tudtuk, hogy ha esküvőnk lesz, az Equitalban szeretnénk tartani. :)

Amint tavaly sor került a lánykérésre, az elsők között kerestünk meg Téged, és rövid időn belül meg is találtuk a megfelelő időpontot! Ettől kezdve felgyorsultak az események, de a profizmusod, és a nyugalmad miatt az első pillanattól biztosak voltunk benne, hogy minden rendben fog menni, és így is lett! Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, nem volt olyan, hogy rossz kérdés, azon kívül, ami szorosan kapcsolódik a vacsorához, és a vendégek elszállásolásához, rengeteg más kérdésben is számíthattunk Rád, megszámlálhatatlan levelet váltottunk! Többek között segítettél cukrászdát találni a tortához, autómosót a menyasszonyi autónak, és miután az utolsó napon kiderült, hogy betegség miatt nem tud eljönni a sminkesem, időm sem volt elkezdeni aggódni, mert fél órán belül ezt is megoldottad! A helyzetünket egy picit bonyolította, hogy a vendégeink nagy része Budapest környékéről illetve még messzebbről érkezett így szállásra is szükségük volt, sőt volt aki két éjszakát maradt. Ennyi embert összehangolni nem könnyű feladat, főleg úgy hogy némelyikük az utolsó héten többször is módosította, hogy hányan jönnek, és hány éjszakát maradnak. De soha nem éreztem azt, hogy ez gondot jelent, még akkor sem, amikor az utolsó héten egy napon belül háromszor szerveztük át együtt a teljes szobabeosztást! Mi egy nappal korábban érkeztünk, ami nagyban hozzájárult, hogy megelőzzük az aznapi kapkodást, így bőven volt időnk a bőséges reggeli után a készülődésre, ennek ellenére nekem azért sikerült fél órát késnem a templomból! :D

A vacsorán az ételek csodásak voltak, közben csak azt lehetett hallani, hogy "ezt kóstold meg", " ebből ettél már, semmiképp ne hagyd ki"! A legényfogó leveseteket azóta is többször emlegetik, sőt itthon már nem egyszer meg is kellett főznöm! :D Nagyon sokat jelentett nekünk, hogy a kollégáid ennyire közvetlenek, barátságosak, és figyelmesek voltak velünk és a vendégeinkkel egyaránt ,ezt hajnali 5 órakor ugyanolyan töretlenül, mint az este elején! Semmilyen fennakadást nem tapasztaltunk, minden nagyon gördülékeny, és problémamentes volt, vagy ha mégsem, az hozzánk nem jutott el! :)

A vendégeink először nem értették, hogy miért tartjuk ilyen messze az esküvőnket a lakóhelyünktől, de utána többektől csak azt hallottuk, hogy a hely gyönyörű, az Equitalba még mindenképpen visszatérnek, hosszabb-rövidebb családi vakációra, és hogy ilyen szuper esküvőn még nem voltak! Másnap arra a kérdésedre, hogy minden az elképzeléseink szerint alakult-e, csak azt tudtuk válaszolni, hogy nem, annál sokkal jobban sikerült! Ezt ma is így gondoljuk!

Mindenkinek ilyen csodálatos és stresszmentes esküvőt kívánunk, mi semmit nem csinálnánk másként, csak azt bánjuk, hogy nem ismételhetjük meg! Küldünk néhány fényképet, ami ha teljesen nem is, de egy picit talán visszaadja a nap és az este hangulatát! Mindent köszönünk, reméljük hamarosan újra találkozunk!

Dóri és Bence